2009. augusztus 9., vasárnap

A zene az kell, mert körülölel...

"Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel.
a zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!
Mert a jó, a rossz csak szó, olyan ami sokszor változó,
de egy ismerős hang, az megmarad, máris érzed, hogy védve vagy,
a dal egy biztos hely!

A zene az kell, mert körülölel, és nem veszünk majd el.
Ha van elég szív, az sokat segít, bár úgysem adjuk fel.
Köztünk minden ember más, különös és sokfajta szokás.
De hogy éjjel mindenki álmodik, nagy bajt nem csinál hajnalig,
ebben egyformák!"

A Valahol Európában című musicalből származó részlet ezer szónál is többet mond, mennyire életünk, lelkünk része a zene.

De mikor is kezdődik a zenei nevelés igazából?
Kodály Zoltán Párizsban a következőképpen nyilatkozott erről 1948-ban:
„Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel… még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése.”

Amikor a szíved alatt hordtad gyermeked, Te is biztosan hallgattál Mozartot, Vivaldit vagy épp másik kedvenc zeneszerződet, aztán kibújt a pocakból, és eleinte még betetted újra a CD-t, majd ahogy elindult, ez is elmaradt, és végül már nem csendült fel komolyzene a lakás falai között, még "konzerv" formájában sem. No, és az élő zene varázsa? Manapság hány lakásban van zongora vagy hegedű, stb.?

Lehet, hogy hallottál már Fellegi Ádám budapesti babakoncertjeiről és kacérkodtál is a gondolattal, hogy el kellene utazni, de azért valljuk be, gyerekkel nem olyan könnyen vágja be magát az ember az autóba (benzinköltség, autópályadíj, fáradság, macera, stb.), pláne ha alvásidő környékén van a koncert is. Esetleg egyszer megkísérled, de hogy rendszert nem csinálsz belőle, arra fogadni mernék.
Márciusban ezért döntöttem úgy, hogy Kecskemétre hozom a hangversenyt, és szeptembertől Szegedre. Az áprilisi hangversenyen Kecskeméten sok kicsi szív dobogott a koncertteremben, figyelve Pétert, a kacsát és a farkast, ahogy a művészkezek a vásznon megjelenítették őket, és ahogy Fellegi Ádám ujjai siklottak a zongorabillentyűkön, megidézve a figurákat.
Néhányan megpróbálták utánozni a kézmozgásokat, segíteni Péternek a kacsa megmentésében:)

A komolyzene különlegessége

A mai popzenében az egyhangúság jellemző inkább, kevésbé dominál a dinamika (forte, piano), a hangerő és a hangmagasság nem változik az élő szervezethez illő árnyalatossággal. A gyerekek különösen fogékonyak még ezekre, aztán a környezet szépen, módszeresen kiöli belőlük ezt, megkeményíti a lelküket... Ahogy iskolába kerülnek, onnantól pedig már fokozottabban vannak kitéve nem komolyzenei hatásoknak. Félre ne értsd, ez nem azt jelenti, hogy problémát jelent, ha más műfajjal is (!) találkozik, de érdemes felkínálni a gyerekeknek legalább a választás lehetőségét.

Minél több érzékszerv bevonásával

Biztosan tudod, annál jobban hat ránk valamilyen élmény, minél több érzékszervünkön keresztül jut el hozzánk. Fellegi Ádám gyerekkoncertjei azért különlegesek és egyediek, mert a zongorázás mellett mesél és vetít is a gyerekeknek. Az Állatok farsangja vetítése természetfilm-jeleneteket, mesebeli állatfigurákat vonultat fel, a gyerekek le sem tudják venni a szemüket a vetítőről, miközben összekapcsolódik lelkükben az állat, és az azt ábrázoló, megszólaltató hangszer hangzása.
Sőt, még egy helyben sem kell ücsörögni, lehet táncolni, mutogatni, kisebb gyerkőcnek a zongorára ráülni (és a zongora finom rezgésein keresztül élvezni a zenét), hagyni kell őket, hogy ösztönösen mozogjanak. Ugye, Veled is előfordult már, hogy azt hitted, nem figyel gyermeked, és mégis kiderült, hogy játék vagy bármilyen tevékenység közben "hátul" is van füle. Lehet, hogy a koncerten is azt tapasztalod, nem is figyel, nem érdekli, aztán hazamentek, és hetek, hónapok múlva is emlegeti, olyan mély benyomást tett rá.
Lehet, hogy egy 1 éves gyerek tudatosan nem tudja felnőtt korában felidézni, hogy részt vett a koncerten, kutatások szerint mégis az ilyen korai benyomások határozzák meg életünket. Mi a célja Fellegi Ádámnak tehát? Hogy érzékennyé, fogékonnyá tegye a gyermekeket a komolyzenére - játékosan, mesésen, élőben.

Hány éveseknek való?

Várandós édesanyáktól kezdve egészen kb. a 10 éves gyerekekig bezárólag oszlik meg a korosztály a koncerteken. Óvodás csoportok számára is remek közös programot jelent!
Nem a kor a fontos, hanem, hogy lehetőséget biztosíts gyermekednek. És magadnak is! Hiszen lehet, hogy Neked nem volt alkalmad gyerekként ilyen eseményen részt venni. A felnőttek is bizonyos szempontból gyerekek és nekik is fontos a hatás.

Állatok farsangja

A kamarazenekarra és két zongorára írt humoros fantáziát Saint-Saëns 1886-ban írta, valójában farsangi meglepetésként egy gordonkaművész hangversenye alkalmából. Az egyik zongora mellett maga a szerző ült.
A darab nagy sikerének híre az éppen Párizsban tartózkodó Liszthez is eljutott, akinek kérésére magántársaságban megismételték előadását.

A kamarazenekari hangszerelést a zeneszerző egyénien oldotta meg: a vonósokon kívül fuvolákat, klarinétokat, harmonikát és xilofont alkalmaz. Az egyes állatfajták mögött jól felismerhetőek a megfelelő emberi tulajdonságok, másrészt az ezeket ábrázoló dallamok olykor önmagukért beszélnek, mint közismert zenei idézetek. A Teknősbékák című tétel például Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjének híres kánkánját használja fel parodizáló lassú tempóban; az Elefánt humoros nagybőgő-szólója nem más, mint a Szilfek tánca Berlioz Faust elkárhozása című drámai oratóriumából; az Ásatagok Rossini Sevillai borbélyából idéz. De nem kegyelmez a zeneszerző annak a sajátságos állatfajnak sem, amely mint Zongorások, a zoológiában nem szerepel ugyan, de az emberi társadalom közismert species-e: ezeket a korabeli zongoraiskolások stílusában ábrázolja a könyörtelen karikaturista.
S felmerülhet a kérdés, hogy ezt a zenekari darabot mégis
hogyan játssza el egyedül Fellegi Úr?
Ugyanúgy, ahogy a Péter és a farkas előadását is kitalálta, ha van kedved, hallgasd meg róla a vele és velem készült Klub Rádiós
interjút a művész úr honlapján a Letöltések menüpontban (Babakoncert 1 és 2). És győződj meg róla saját szemeddel, füleddel!

Koncertsorozat

Fellegi Ádám szavaival élve egy alkalom ágyúlövés a ködbe. Vagyis elvész a sok-sok egyéb impulzus között. Ha azonban havonta megismétlődik az élmény, érvényesülhet az imprinting hatás (bevésődés) a rendszeresség révén. Az őszi sorozat az Állatok farsangjával kezdődik, és várhatóan a Varázsfuvolával folytatódik, majd a Péter és a farkas zárja az esztendőt. Új műsor is készülődik, erről később majd bővebben.

A technikai részleteket az előző bejegyzésben találod: hol, hogyan jelentkezhetsz, stb.
Befejezésül és összefoglalásul még egy Kodály-idézet:

"A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.

Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!"

Találkozunk szeptember 19-én!

Technikai részletek

Hol lesz és hány órakor a szegedi koncert?


Szeged belvárosában, a Százszorszép Gyermekház műemlék jellegű Dísztermében (Kálvin tér 6.) csendül fel végre Szegeden is Fellegi Ádám előadásában az Állatok farsangja a koncertsorozat első állomásaként. Fél 10-kor az ifjabbakat, illetve a korán kelőket várjuk, a 11 órás előadáson pedig a nagyobbakat. Az előadás kb. 1 órás, a darab rövidebb, de ezen kívül is hallhat a közönség zongoramuzsikát, pl. Mozartot, vagy akár ragtime-ot, a gyerekek hangulatától függően.

Mi történik akkor, ha kettő vagy több gyermeked van? A nagyobbaknak azért nem kell egyedül a későbbi előadásra menni, nyugodtan válasszátok ki azt az időpontot,amely a családnak a legkényelmesebb. A nagy és kicsi besorolás inkább irányadó jellegű.


Hogyan jelentkezhetek?


Jelentkezés kizárólag a gyerekkoncert kukac gmail pont com email címen lehetséges. Kérlek, írd meg, hány felnőtt és hány gyerkőc jön (pontos létszám), mi a neved, email címed és telefonszámod (ahol bármilyen változás esetén SOS elérhetlek), melyik időpontra jelentkezel, van-e egyéb kérdésed, kívánságod.

Magadnak és gyermekednek külön jegy jár, az áruk megegyezik az egyszerűség kedvéért. A helyszínen már nem lehet jelentkezni!

Kecskeméten április végén 2 nap alatt betelt mindkét előadás, ezért érdemes minél előbb jelentkezni, hogy biztos legyen a helyed.

Miért fontos e-mailben jelentkezni minél előbb?

Mert korlátozott a férőhely, és csoportos jelentkezések hamar betöltik a termet.

Ha olyan kérdésed van, amire nem leled a választ itt a blogon vagy emailen már késő lenne megkeresni, akkor hívj fel a 30 409 8990 számon vagy Skype-on is üzenhetsz a krisztavoros névre, igyekszem mielőbb felvenni a telefont és/vagy reagálni az üzenetre, ahogy a gyerekeim engedik.


Mi történik, ha közbejön valami?


Ilyenre még gondolni sem szabad, különben tényleg megtörténik… De tényleg, inkább éljétek át otthon minél többször gondolatban, hogy már a koncerten vagytok és hallgatjátok, nézitek a különleges előadást. Ha a pozitív gondolkodás és minden elővigyázatosság ellenére nem tudtok jönni, SOS írj egy emailt a gyerekkoncert kukac gmail pont com email címre, hogy a várólistán levőknek azonnal tudjak szólni (ez Kecskeméten jól bevált módszer).

Ha átadnád barátodnak a jegyeiteket, akkor is írj, kérlek, barátod adatainak (név, telefon, email, létszám) megadásával, mert ez a lista szempontjából fontos, ld. alább.

Vagy ha már nagyon utolsó pillanat (koncert előtti este, akkor hívj telefonon a fenti számon vagy skype-on), hogy tudjak intézkedni még.


Hol kapom meg a jegyeket?


Mivel a jegyek a helyszínen kaphatók, kérlek, gyertek időben, és hozzatok pont annyi pénzt (fejenként 1200 Ft-ot), amennyi jegyet kértetek, hogy minél hamarabb végére érjünk a formaságoknak és kezdődhessen a muzsika.

A jegyek árát nagyon barátságosan állapítjuk meg, moziba menni többe kerülne a pároddal, és jóval többe, ha a fővárosba kellene utaznod Fellegi úr koncertjére.

Ajándékozhatod szülinapra vagy névnapra, a nagyi is meglepheti vele kisunokáját!

A művész úrnál nyomtatott formában meg lesz a jelentkezők listája, a listán szereplők tudják megvenni a jegyeket a keveredések elkerülése érdekében és azért, mert így igazságos, hiszen ha bármi közbejött volna, úgyis szóltál és a várólistán reménykedők élvezhetik a koncertet.


Jegy a következő koncertre?


Miért érdemes ügyelni a jelentkezésre, esetleges lemondásra? Azért, mert azok között a jelentkezők között, akik valóban el is jönnek, kisorsolunk egy jegyet a következő koncertre. A sorsolás a koncertet követő héten történik számítógépes formában véletlenszerű kiválasztással, az eredményről emailben értesítem a nyertest.


Evés-ivás, dínomdánom…


Te tapasztaltad már, hogy gyerkőcöd jobban eszik-iszik, amikor társaságban van? S ha egyik megéhezik, vagy egyáltalán csak ennivalót, innivalót lát, azonnal a többi is rákap? Ez otthon rendben is van, egy nagy koncertteremben már problémás lehet, ha minden gyerek egyszerre akar elkezdeni enni. Ugye, meg tudod oldani, hogy koncert előtt falatozzon gyermeked és utána is legyen nálad harapnivaló? Semmiképpen sem mondom, hogy tilos lenne az evés-ivás, csak javasolni szeretném, hogy inkább előtte-utána oldd meg. Éhen vagy szomjan nem halhat természetesen senki, és azt is tudom, hogy a nagy izgalmak közepette jól jöhet egy kis innivaló… Biztos vagyok benne, hogy minden édesanya megtesz minden tőle telhetőt.